Úgy gondoltuk, hogy jelenlétünkkel támogatjuk a válogatottat a Málta elleni VB selejtezőn. A meccs előtt a szokásos kocsmai tortúrán estünk át. Fél órával a kezdés előtt vettük az útirányt a stadion felé. Miután leleményesen és igen ügyesen bejutottunk a tribün aljánál vertünk tanyát. Kiraktuk a drapikat és leültünk a döbbenettől, ugyanis telt kanyar és félelmetes hangulat helyett csúnya reklám lufikkal tapsikoló emberek tömkelege ült a lelátón. A két kanyarban csekély létszámú tábor szurkolt. Igaz ők próbálkoztak, amiért minden elismerés , de hát ez is a szokásos válogatott meccseken megszokott nótákból ált. Hiányzik a Nemzeti Gárda vagy a Hadosztály, amióta ők nincsenek a szurkolás is meghalt. Mára nagyon úgy néz ki, hogy elértük a tapsolj (persze lufikkal) és kukoricázz színvonalat. Ha a spíker bácsi belevonyít a mikrofonba mi is óbégassunk. Sajnos ide ért hozzánk a vezetőink által hőn áhított nyugati hangulat. Nos, ha ez ilyen akkor én maradok „sötét keleti”. Szerintem vannak evvel még így jó néhányan. Persze voltak pozitívumok is. Pl. ,hogy nyertünk és a Korps tüzezése valamint a szókimondó két rudasai, amivel szerintem a szurkolói társadalmunk egyet is ért. Legalábbis azok akik hétről hétre kijárnak a bajnokikra minden elnyomás ellenére.
Minden tisztelet az igazi szurkolóknak.