2003.03.29 EB selejtező Chorzow


Mivel csapatunk tavaly nem nyerte meg a Magyar Kupát, és a válogatott se játszott olyan helyen, ahová mi is eltudtunk volna utazni, ezért a 2002-es évben nem hagytuk el kishazánk határait. Szerencsére 2003-ban viszonylag hamar elutazhattunk külföldre is, mivel végre olyan helyszínen játszott a válogatott, ahová mi is eltudtunk menni. Már hetekkel a jeles időpont előtt elkezdtük szervezni a túrát, felmerült,hogy a XII.Hadosztályal fogunk együtt utazni egy különbuszon, de mivel kocsink volt, és azt egy idő után megtudtuk tölteni, végül az autós megoldást választottuk.Péntek délután vágtunk neki öten öreg Lada Szamaránkkal(Sanyi-mobil) a 450 km-es útnak. Csonka hazánkban semmi érdekes nem történt, ment a poénkodás ezerrel, és csak néha álltunk meg üríteni. Kora este érkeztünk meg Zsolnára, és egy rövid gyalogos városnézés után,mivel nem találtunk nyitvatartó sörözőt, hamar tovább álltunk. A külvárosban találtunk egy Tescot, és úgy döntöttünk itt tartunk egy hosszabb pihenőt.Miután pótoltuk a sörkészletet, beültünk a kocsiba,és egymás heccelése minden addigit felülmúlt. Csak akkor mentünk tovább, amikor a söfőrünkből is kiment a két sör hatása(erre a célra külön hozott magával néhány szondát). Az éjszakát az út szélén egy kisebb parkolóban töltöttük, és hajnalba indultunk tovább. A Felvidék-Lengyel határig a táj szépségeiben gyönyörködtünk, csak ritkán álltunk meg. A határátkelés zökkenőmentesen ment. Azokon a helyeken, ahol mi jártunk, a Lengyel táj is csodaszép. Ha jól emlékszem Lengyelországban csak egy piacon álltunk meg nézelődni, ahol disznókat is árultak. Ez a tény annyira megtetszett egyikünknek, hogy rögtön megis akart venni egy kismalacot, szerencsére erről letudtuk beszélni. (Mégis mit szóltak volna a határőrök, ha a kocsi csomagtartójába röfög egy sertés?) A délelőtt folyamán érkeztünk meg a célállomásra, legalábbis mi azt hittük. Mivel Chorzow egybe van építve másik két várossal, és olyan térképünk nem volt,ami jelezné a pontos útvonalat, elég hamar elkolbászoltunk Katowicébe. Elég sokszor meg kellett állnunk meccsjegyeinket lobogtatva a járókelőktől útbaigazítást kérni. A lengyelek nagyon korrektül viselkedtek, mindenhol segítőkészek voltak, egyiküktől még egy autópálya matrica féleséget is kaptunk, hogy le ne kapcsoljanak a zsaruk. Végül nagy nehezen megtaláltuk Chorzowt, ezzel a kisebbik gond megoldva. Már csak a stadiont kellett megtalálni, de ez sem ment valami könnyen, szinte bejártuk az egész várost, és kikérdeztünk jópár helyit, mire végre elértük a helyszínt. Az árusok épp akkor kezdték kipakolni portékájukat, mikor odaértünk. Egyből vettünk is néhány sálat emlékbe, majd a megmarad söreinket kezdtük elfogyasztani. Kisvártatva lengyel, és magyar szurkolók ezrei kezdték elárasztani a területet, fantasztikus volt a két tábor együtt ivott és énekelt. Mi is beszélgettünk néhány helyivel, Nagymagyarország felvarróinkal, és kulcstartóinkal próbáltunk utalni a lengyel-magyar közös határra, ők pedig biztosítottak róla minket, hogyha ez megvalósulna, akkor utánunk ők örülnének ennek a legjobban.  Egy órával a kezdő sípszó elhangzása előtt próbáltunk bejutni a stadionba. Sajnos a biztonsági őrök nagyon komolyan vették a munkájukat, és közölték, hogy csak nemzeti zászlókat engednek be ezért a Viking drapi is kintmaradt, csak a Turul Madárt ábrázoló kiszászlónkat vihettük be. Miután beértünk a stadionba, különös hiányérzet lett úrrá rajtunk: sehol nem találtuk a "főnököt". Először azt hittük, hogy biztos néhány régi ismerősével beszélget valahol, csak később (meccs után) derült ki, hogy a biztonságiak ittas állapotra hivatkozva nem engedték be (egyetlen magyarként). Később elmesélte, hogy több sikertelen próbálkozás után a meccset egy sörözőbe nézte meg néhány szintén pórul járt lengyel srác társaságában, akik közül az egyik ki akarta zsebelni, ami nem sikerült neki,mert a "fönököt"is kemény fából faragták, és néhány ütés kiséretében a földre küldte támadóját. A stadionban egyébként nagyszerű volt. Több mint 2000 hazánkfia volt a vendégszektorban (sajnos utoljára mozgatta meg a honi ultratársadalmat egy idegenbeli válogatott meccs), akik az első perctől az utolsóig végigszurkolták az összecsapást, sőt még rögtönzött előadást is kellett tartanunk, mert a lengyelek nem tudták lejátszani a Himnuszunkat. A stadion szinte teljesen megtelt,hazai tábor ugyan nem volt, de a helyiek így is óriási hangzavart produkáltak. A vendégek részéről a szurkolást a XII.Hadosztály vette a kezébe, és nem is kellett csalódniuk a fiainknak. A második félidőben, még összeverekedtek néhány százan a velünk szembe lévő szektorok egyikébe a lengyel huligánok, aminek a rendőrség vetett véget. Persze a Magyar tábor közbe végig a rendőröket szidta. A lefújás pillanatában gólörömöket megszégyenítő hangzavarban tört ki a magyar tábor, a jó eredmény elérése miatt. A mérkőzés után még jó ideig benntartottak minket a vendégszektorban, melyet a tömeg egy ideig türelmesen tűrt, majd nemtettszésünk jeléül görögtüzek gyúltak az első sorokban, és sokan megindultak a kijárat felé. Végül nagynehezen csak kiengedtek minket, és végre mi is haza indulhattunk. Odakint találkoztunk pórul járt társunkkal, aki elmesélte mi történt vele, majd szép lassan útnak indultunk. Úgy terveztük visszafele, először a lengyel-cseh határon kelünk át. Bár ne tettük volna. Ugyanis a cseh határőrök, valami nem létező papirra hivatkozva, nem akartak minket beengedni az országba, visszafele se mehettünk már, mivel az útleveleinket elvették. Minimális angoltudásunkat kihasználva rábeszéltük őket, hogy némi borravaló ellenében engedjenek minket tovább (a pontos összegre sajna már nem emlékszek, de azt tudom,hogy nem volt olyan kevés). Az út innentől már simán ment, egy ideig a határőröket gyaláztuk, majd újra a táj szépségeivel voltunk elfoglalva. Vasárnap délután érkeztünk pestre. De innen még nem mentünk hazafele,mivel a BKV pont ekkor játszott a Sport utcában bajnoki meccset. Mivel a tábor létszáma ezekben az időkben a féltucatot is alig érte el, csak azok a Vikingek szurkoltak a kék-sárga győzelemért, akik Lengyelországban is vizitáltak. Ezt a meccset szerencsére 1-0-ra megnyertük a Bük csapata ellen, és mostmár tényleg hazamehettünk végre. A Chorzowban elért döntetlen azt eredményezte, hogy bennünk is tovább él a remény Portugália iránt, ezért úgy határoztunk, hogy a svédek elleni három nappal később megrendezett derbire is csoportosan látogatunk ki.