Államalapításunk évfordulóján, egy barátságos válogatott mérkőzést kötött le az MLSZ, melyet a Trianon előtti Magyarország területéhez tartozó Muraszombaton rendeztek meg. Úgy gondoltuk, hogy ezen a nem túl távoli helyszínen nekünk is ott a helyünk. A jegyeket már napokkal a találkozó előtt megvásároltuk Pesten, és szerda kora reggel kocsival indultunk útnak négyen a kb.320km-es távnak.
Az út a Balaton partig a szokásos ökörködéssel, és sörözéssel telt. Nyár lévén a Balaton déli partján tartottunk egy hosszabb megállót, aholis előbb csobbantunk a "Magyar Tengerben", majd kerestünk egy nekünk való sörözőt. Rövid kocsikázás után rá is találtunk erre a helyre. Előszőr megebédeltünk, majd vettünk pár sört, és a csocsóasztalt támadtuk meg. Mivel egyikünk nem tudott csocsózni, ezért ő csak szurkolt, és a pultos csaj szállt be mellénk negyediknek. Lejátszottunk 6-8 partit, majd elköszöntünk, és folytattuk utunkat. A "gúnyhatár" eléréséig már semmi érdekes nem történt-söröztünk, és beszélgettünk. A határon a határőr hosszasan nézegette útleveleinket, majd kinyögte:fussball? Muraszombatra érve egy benzinkútnál próbáltunk informálódni a stadion holléte felől, ahol az egyik eladó legnagyobb meglepetésünkre magyar volt. Ugyan a nyelvünket már kissé nehezen beszélte, de ettől függetlenül minden szavát értettük. Jó volt hallani! Miután megtaláltuk a stadiont, leparkoltunk járgányunkkal, kerestünk egy sörözőt, és a meccsig hátralévő kb két órát ott töltöttük el.
A vendégszektorba a rendezők motozás nélkül beengedtek minket-se előtte, se utánna nem volt ilyenbe részünk idegenbeli válogatott meccsek alkalmával. Miután kipakoltuk a drapinkat, és lepacsiztunk a volt HDO-s haverokkal, mi is szurkolni kezdtünk. Kezdésre a stadion teljesen megtelt-ez kb 8000 embert jelent, köztük 500 hazánkfiával. A hazaiak gusztustalanúl kifütyülték himnuszunkat, de mi nem alacsonyodtunk le az ő szintjükre, és csöndben hallgattuk végig az ővéket. Sajnos nálunk csak kevesen vállalták fel a szurkolást(kb 40-50-en), a többiek csöndben, ülve izgulták végig az összecsapást, csak egy-egy Ria Ria Hungáriára erősödött meg a hangunk. Pedig elkelt volna a bíztatást, mert déli szomszédaink a félidőben már 2-0-ra vezettek. A szünetben még néhány magyar fiatal kerűlt szóváltásba egy-két hazaival, akik fülüket farkukat behúzva menekültek el a feléjük repülő müanyag poharak, és szitkok elől. A másidik félidőben legalább a szépítés összejött Fehér Miki(nyugodjék békében) utolsó válogatottbeli találata révén. Meccs után még lenyomtunk egy pár fotót a kiürűlt stadionban, majd mi is hazaindultunk. De ez nem ment olyan könnyen, mivel legalább félórát kellett araszolnunk a stadion mellett keletkezett dugóban.
Haza úton még megkerestük azt a kocsmát, ahol a Balatonnál voltunk, de az legnagyobb sajnálatunkra zárva volt. Az út többi részén, már semmi nem történt, mondhatni unalmasan telt el. Éjjel fél három fele érkeztünk haza.
A vereséget leszámítva nagyon jól éreztük magunkat, és a Viking drapi is Európa újabb városában tűnt fel.