Újra eljött az idő, újabb reményekkel vágtunk neki a soron következő VB-selejtező sorozatnak. A kecsegtető közelségű helyszín szinte vonzotta a magyar szurkolókat. Mivel reményekkel újra fel vagyunk töltődve és csak egy szomszéd országban kell játszanunk. Szomszéd országban történő megjelenés viszont mindig magában hordozza a balhé veszélyét. Köztudott, hogy Horvátország és hazánk több 100 évig egy királyság volt egészen 1920-ig! Ha jól emlékszem talán Szent László vagy Könyves Kálmán örökölte meg a horvát trónt. Kicsit belevágtam a rendhagyó történelem órába és elkanyarodtam a témától talán ez nem is baj…
Szurkolói téren is történtek események az elmúlt években, amik előre vetítették, hogy nem lesz unalmas a kirándulás (Fradi-Croatia és a Pécsen rendezett barátságos Magyar-Horváth mérkőzésen történtek)
Visszatérve Viking síkra 1 hete folyt a szervezés, hogy megyünk vagy sem. Előző nap délután már kétségbe esett telefonálgatás ment, hogy most mi lesz, mivel a csoportból ketten vállaltuk az utat úgy meg elég költséges még a szomszéd országba kocsikázni is.  Várakozó állásponton maradtunk. Este tíz órát üt az óra, megcsörren a telefonom a vonal végén egy Fradista barátunk közölte meg van az útiköltség ára akár indulhatunk is. Így voltunk négyen két Viking két zöld. Éjjel egyre lett kitűzve az indulás, ami most az egyszer pontos is volt így kialvatlanul mivel dolgoztunk egész nap vágtunk neki az útnak. Elég sietősre vettük a témát, hogy lehetőleg minél tovább jussunk alvás előtt. Budán az M1-es felvezetőénél még egy „útszéli fényképész” is meg örökítette, hogy miként haladunk Zágráb felé. Szerencsére így utólag valami nem sikerült nekik, mert a mai napig nem jelentkeztek a fájdalomdíjért. Pár kiló méterrel odébb megálltunk matricát, cigit és a tisztelt utastársaim itókát is vásároltak. Túl sok esemény nem történt üzemanyag tele már csak az állandósuló vízhiány aggasztott minket kb. 100 km-enként 4 liter. Minden esetre ez nem tarthatott itthon minket. Nagykanizsáig el is jutottunk, de ott már kocsányokon lógtak a szemeim, így alvásra adtuk a fejünk kora hajnalig pihentünk és felkészültünk a határátlépésre. Emlékeim szerint semmi extra nem történt. Sajnos a megállások gyakorisága nőtt meg úgy 60 km-enkéntre mivel a sík tájat már dombok hegyek szabdalták. No meg az autópálya díj borzolta az idegeinket. Az első lehetséges benzinkútnál csurig töltöttünk minden üvegünket vízzel nehogy pórul járjunk nem kis szerencsénkre, mert úgy látszik ezek a horvátok, nem szeretnek tankolni, mert itt-ott a kanyarban volt csak töltőállomás. Egyik ilyen víztöltéses kényszer pihi alkalmával esett meg velünk, hogy ügyetlen útitársunk leamortizált egy boros üveget persze a drága nedű az aszfaltot színezte pirosra. Zágrábig ment az oltogatása… Ott némi kérdezősködésbe kezdtünk egy kúton Viking társam próbálkozott vagányan az olasz tudásával, de a kutas úgy nézett rá mintha ógörögül beszélne… Most nem tudom a nyelvtudással volt e a baj vagy a kutassal, ezt döntse el mindenki… Érdekes módon az angolt megértette és hibátlanul útba is, igazított kb. negyed óra alatt a stadionnál is voltunk. Reggel 8-9 tájban lehettünk, érdeklődtünk a redőröknél, merre lehet biztonságban parkolni, és merre van a vendég szektor. Az utóbbit elmondta, de a parkolást sehol nem garantálta. Jegyvételi lehetőséget is hamar kiderítettük ezt már persze gyalogosan ill. helyi felszíni tömegközlekedéssel mivel metró nem volt kialakítva ebben a városban. A jegyvétel is egy külön tortúra volt mivel 3000 Ft-nyi Kunát akartak lenyúzni rólunk ez nagyon nem tetszett, hát kértünk a hazaiba mintegy 700 Ft értékű horvát bankóért a pavilon mellett álló rendőrök közölték velünk, hogy ennek nem lesz jó vége a válaszunk erre csak annyi volt, hogy nekünk jegy nélkül is megfelel… Mindezeket átélve városnézésre indultunk persze magyar zászlóval a háton és üveggel a kézben. A helyi villamos adta szolgáltatást vettük igénybe, amikor Fradista barátunk egy punkkal kezdett „beszélgetni” talán jobb is, hogy megfékeztünk, mert az éppen készülő mozdulata a villamos üvegre is veszélyes lett volna nemhogy a gyerekre… és akkor kitudja, hol kötünk ki? Pár megálló múlva egy buszpályaudvart vettünk észre bíztunk valami kultúrált közép-európai mellékhelységben. Csalódnunk kellett! Tipikus balkáni pottyantós volt közöttünk, aki a csempén vett elégtételt. Mindezt egy szerencsétlen wc-s lány szeme láttára, aki eme trauma láttán a szolgáltatás  árát nem nagyon követelte rajtunk. Tovább folytatva város nézésünket, valami eldugott mellékutcába tévedtünk, ahol egy kis közértnél le is táboroztunk. Mivel idők volt elég ital meg úgyis fogyott jól elidőztünk, persze jó magyar módjára énekelve pusztítottuk a helyi üveges (valószínűleg kannás) bort. Kb. 1-2 óra múlva a kék angyalok is, előkerültek, hogy halkabb mulatozásra vegyenek rá minket. Talán jobban jártak volna, ha ki sem jönnek hozzánk, mert 20 percnyi fejtágítót kaptak angolul, hogy az országuk nem létezik a fővárosuk meg egy magyar falu. Sok mindent nem tudtak erre mondani, mert tudták, hogy igazunk van csak arra kértek minket, hogy csendesebben. Ennek eleget is tettünk és lassan szedtük is a sátorfánkat. Az utcában még volt egy-két sztori, míg mi döglött patkánnyal fociztunk addig volt ki a nyitott ablakon félig bemászva egy játszadozó gyereklány szeme láttára egy kispárnát tulajdonított el. Majd 3 házzal odébb egy másik ablakon bedobva megvált tőle. Tovább sétálgatva hogy-hogynem a vasút állomáson találtunk magunk. Mát több magyar várta a vonattal érkezőket. Egy nagy téren voltunk ahol kisebb-nagyobb horvát és magyar csoportok ácsorogtak néhol még beszélgettek is mi is betársultunk egy ilyen horvát brigádhoz. Pillanatok alatt egy horvát sálat húzott fradista barátunk én viszont tőle húztam le, mert amit ő nem látott én igen, hogy 40-50 fej várja az alkalmat. Jobbnak láttuk ha vissza vonulunk az állomás területére mivel ott azért volt rendőri jelenlét. Közben megérkezett a vonat is az egész brigádot buszokra rakták és énekelve szállítottak minket a stadionhoz én sajnálom, hogy így alakult mert még órák voltak a kezdésig és nyugodttan lehetett volna míg sétálgatni iszogatni a városba így dulakodás árán bekényszerítettek minket a stadionba. A kapunál még jegyet se kértek… csak az apró pénzt, öngyújtót és egyéb dobható tárgyat koboztak el. Nem mi voltunk akik benn voltak már. Büfé csak e tájban próbált nyitni, de nem számított rá, hogy ingyen meg válhat árukészlete javától. Folyamatosan telt a szektor egyre több részt voltak kénytelenek megnyitni a kapu mögötti lelátóból. Kezdésre kb. 4000 magyar jött össze. A hazai szektorok is szépen tele voltak. Sajnos a mi oldalunkon egységes szurkolás ezen az estén se alakult ki addig a horvát mag elég egységes képet mutatott hol minket szidtak hol az övéiket biztatták. A mi maradék hangunk is oda lett látva a borzalmas játékot a végére 3-0 oda. Ekkor már nem nagyon voltam képbe mert a gyors indulás következtében otthon maradt a vérnyomás gyógyszerem. Ekkor már csak a lépcsőn ültem. A lelátó másik felén verekedés tört ki mivel sokan nehezen viselték, hogy wc-re is engedéllyel lehet menni. Engem is két biztonsági kísért el, hogy némileg lehűtsem a fejem a csap alatt. Sok mindenre már nem emlékszem csakhogy meccs után kocsiba ültem egy magyar stoppoló szurkolót még felvettem, majd egy benzinkúton megálltunk vizet tölteni meg kicsit tisztulni az útra. A kocsiból persze ordított a zene… Lassacskán hazafelé indultunk sok víztöltéssel tarkítva. Különösebb érdekesség már csak az volt hogy Kanizsa tájon kiraktuk „potyautasunkat”, majd az autó megemberelte magát és már hazai tájon ritkábban kívánta a rozsdásító folyadékot.
Szerintem összevetve jó kis utazás volt sajnálatos, hogy ez a sorozat is ilyen ború látóan indult eredmény tekintetében személyesen meg egy örök élmény.

Sanyi-Hungaria