Nem a mi napunk volt

Már a meccset megelőző nap-amikor az egyik Viking barátnőjének a középiskolai ballagásán jelentünk meg-sejteni lehetett, hogy másnap nem lesz minden rendben. Történt ugyanis, hogy a túra részleteit a kelleténél ingerültebben tárgyaltuk meg, ami előbb veszekedésbe, majd kiabálásba torkollott. Csak nagy nehezen tudtuk megoldani a problémát.
Szombat délben hárman indultunk vonattal Szolnok irányába. Az szerencsére még útközben kiderűlt a Nemzeti Sportot lapozgatva, hogy a meccset nem a város első számú stadionjába játszák (amiről minket előzetesen tájékoztattak), hanem egy kisebb arénában. Így a pályaudvartól viszont többett kellett gyalogolnunk. Időnk volt bőven, nem is ez volt a gond, csak egyesek nehezményezték a plusz sétát. Félúton ezért megálltunk, és egy belvárosi kocsmában megittunk egy-egy sört, majd elvitelre is vettünk (jó) párat. A Véső utcai pályahoz érve, egy közeli vendéglőben szálltunk meg további ivászat céljából, mivel még majd másfél óránk volt a találkozó kezdetéig. Az itt elfogyasztott sörök, na meg a nagy meleg hatására igencsak dülöngélve értünk a vendégszektorhoz. A biztonsági őrök itt közölték, hogy a kezünkben lévő söröket nem vihetjük be- az nem zavarta őket, hogy a táskánk is azzal volt tele.
Miután kiraktuk a vásznainkat, és kezdődött a mérkőzés, ketten kezdtünk szurkolásba. Harmadik társunk szerint hárman felesleges ordibálni, de néhány perc után (látva a lelkesedésünket) ő is meggondolta magát. Zengtek a változatos nóták, volt hogy egy dalt negyedórán keresztűl nyomtunk. Csapatunk eközben az esélytelenek nyugalmával játszva megszerezte a vezetést, amit mi (immáron félmeztelenül) a lelátó tetejéről (amúgy olaszosan) a kerítésig lerohanva- majd felmászva- ünnepeltünk. A félidő lefújásáig nem változott az eredmény. Szünetben újjabb sörökkel tankoltunk fel, amit sikeresen be is csempésztünk. Eközben az Előre újjabb gólt rúgott. Hihetetlen volt számuknra, hogy az eddigi gyenge vidéki szerepléseink után egy jobbnak tartott csapat ellen 47 percnyi játék után 2-0-ra vezetünk. Ennek hatására szinte extázisban tomboltunk a lelátón. Szurkolásunk még akkor sem vesztett hangerejéből, amikor a meccs utolsó harmadában a hazaiak kiegyenlítettek, és még akkor sem amikor a 88. percben a vezetést is átvették. Szurkoltunk tovább ahogy eddig, mivel bíztunk benne, hogy újjabb gólt szerzünk. Ez végűl nem jött össze, ennek ellenére a kerítésre mászva megtapsoltuk a srácokat, közben "Nem baj fiúk"-at skandálva hívtuk ki őket egy pacsira. A játékosok persze ránk se bagóztak, és az öltözőbe mentek, még egy integetésre se futotta erejükből.
Itt kezdődtek az igazi gondok: játékosainknak ezt a "szép" gesztusát látva, egymást túlkiabálva ordítoztuk világgá véleményünket, majd úgy döntöttünk, hogy megvárjuk őket a csapatbusznál. A találkozásból végűl nem lett semmi, mert a csapatunk újfent leszart minket, tőlünk pedig (a távolból megejtett) egy-két beszóláson kívül többre nem futotta. Ezekután letörve sétáltunk a pályaudvar felé, miközben azt taglaltuk, hogy a következő meccsen mivel hívhatnánk fel magunkra játékosaink figyelmét. Még a vonaton is ez volt a téma, amikor megtörtént a baj. A sok aznap elfogyasztott alkohol hatására, valamint a lefújás óta felgyülemlett feszűltség és a nézetkülömbségek miatt egymásnak estünk. Mivel senki nem akarta megütni a másikat, ezért "csak" egyfajta pankráció folyt a felek között. Ezt látva, a velünk egy kocsiba utazó néhány ember rémülten elrohant, majd megjelent a kaller is, aki megpróbálta szétválasztani a küzdő feleket, de egy idő után elüldöztük. Csak nehezen csillapodtak le a kedélyek. A hazaút hátralévő részében nem is szóltunk egymáshoz, még az esti közös koncertlátogatásunk is elmaradt. Így ért véget ez az eseményekkel teli hosszú nap.
Szerencsére a következő vidéki túránk alkalmával (Százhalombatta)- ahol mind a három érintett fél jelen volt- sikerült tisztázni a problémákat, de a balhét kiváltó fő okot azóta is az akkori csapat viselkedését tartjuk felelősnek.