A mai napon egy nagyon kedves felkérésnek tettünk eleget, miszerint egyik idősebb BKV szurkoló társunk megkért minket, hogy jöjjünk el Bátonyterenyére és szurkoljunk a helyi megye egyes csapatnak (ahol több BKV kötődésű játékos is játszik, köztük Sztoicskovval, aki jelenleg is a Viking tagja) akik a feljutásért küzdenek. Szombat reggel 9-kor hárman kocsival vágtunk neki a 110 km-es útnak. Mivel tudtuk, hogy milyen hosszú nap előtt állunk egyetlen egy sört sem ittunk, így igen hamar megérkeztünk Bátonyba. Ott felvettünk két BKV ifijátékost, akik már pénteken eljöttek. Innen egyenesen Fülekre mentünk, hogy megtekintsük a füleki várat, mivel amikor legútóbb erre jártunk-nevezetesen Losoncról jöttünk hazafele, már több mint két éve-akkor sajnos ezt nem tehettük meg, mivel zárva volt. Füleken most is sokminden zárva volt, többek között pénzt sem tudtunk váltani, de azért sikerült venni jó pár másfél literes Kelt sört, aminek "ütőerejével" már Komáromban megismerkedtünk. Még egy ideig a sör volt a téma, majd megérkeztünk a várba. Ott kiderült, hogy 42 éves társunk is 26 éven aluli, így ő is 50 helyett 20 koronáért kapott bebocsátást a helyi "misimókustól". Kb. fél óráig bóklásztunk a várban, amikor hatalmas mennyiségű eső zúdult a nyakunkba, így idő előtt távoztunk. Visszafele megálltunk Salgótarjánban, mivel többünknek évtizedes álma volt, hogy megtekintsük a méltán híres Salgótarjáni bányász stadionját. Nemis kellett csalódtunk, fantasztikus volt amit láttunk. Soha életünkben nem jártunk még ilyen stadionban (pedig a lelátókon nőttünk fel, ezért sokat láttunk már): az egyik oldalon egy domboldalból volt kialakítva a lelátó, ebbe még nem is volt semmi különös. A másik oldal viszont tényleg különleges volt a maga nemében. A pályán kívűl volt egy földes út, és egy erdő szélén volt építve több tucat beton illetve fapad. Persze az egész stadiont sűrű erdő vette körbe-talán csak a gyöngyösi pálya volt hasonlóan szép környezetben kialakítva. A biztonság kedvéért elénekeltünk néhány BKV-s nótát, majd lefotóztuk magunkat-ki tudja járunk-e még itt meccs alkalmával. Innen vissza mentünk Bátonyba, és az egyik játékos lakásában raktuk le a cuccainkat. Megittunk egy-egy Keltet, ebédeltünk a Székely káposztából, majd indulhattunk is a meccsre. Azért előtte még betértünk egy söröző-pizzériába, ahol egyikünk vagy 20 percig veszekedett egy nyerőgéppel játék közben. Persze a végén ugyanannyi pénzt vett ki, mint amennyit betett. Mikor megérkeztünk a bátonyi sporttelepre itt is meg kellett döbbenünk: jóval több néző, mint a másodásztályú bajnokik jó részén, és a pálya környezete itt sem volt utolsó. Az egyik oldalon egy gyönyörű hegyoldal, a másikon pedig egy 6-7 soros lelátó, mindössze a disznóolból kialakított illemhelység (és persze az "illat") rontott az öszképen. A meccsről nem érdemes sok szót vesztegelni. Annyi érdemleges történt, hogy az egyik hazai játékos már az első percekben súlyos sérülést szenvedett, majd mentő vitte el. A hangulattól pedig sokkal többett vártunk. Megyei bajnokiról lévén szó, hallottunk már jópár történetet-megkergetett bíróról, verekedő játékosokról, kapával egymást csépelő szurkolókról. Ehhez képest a lelátón és a pályán (eltekintve a sérüléstől) végig nyugalom honolt a 22 játékos, és a 4-500 néző között. Annak sem öröltünk igazán, hogy ennyi ember között nem volt néhány fiatal, aki hangos szóval biztatta volna sajátjait. Ezért nekünk kellett kezünkbe venni az irányítást, és néhányszor zúgott a "mindent bele", a "hajrá Bátony", valamint a "harcoljatok". Sajnos itt sem úsztuk meg az égi áldást, félidő vége felé megint megkaptuk a napi eső adagunkat, ezért klubház melletti igényesnek éppen nem nevezhető kocsmába tértünk be néhány sör idejére. A második félidő közepén tértünk vissza, váltottunk néhány szót a helyi szurkolókkal(azt próbáltuk kideríteni,hogy Tarjánban hány stadion van), majd ismét folytattuk a szurkolást. A mi hangunktól eltekintve gyakorlatilag végig csöndes volt az esőtől megfeleződött nézősereg. A meccset végűl a Salgótarján nyerte, de a bátonyiak így is őrzik vezető pozíciójukat a bajnokságban. Ezekután tovább élvezhettük a bátonyiak vendégszeretetét, mivel a klubházba invitáltak minket, ahol a csapatkapitánnyal, az edzővel és a klubelnökkel előbb pálinkakóstoláson, majd babgulyás evésen (2x), végűl mértéktelen sörpusztításon vettünk részt. A vacsora után a klubház előtt beszélgettünk, mikor kaptuk a hírt, hogy a "főnök" mégse ment Archívum koncertre, és inkább velünk tölti a másnapi BKV meccsig hátralévő idelyét. Ez (na meg a pálinka) olyannyira felvillanyozott minket, hogy mire a város határába ért, mi az úttestre tódultunk, és náhány BKV-s nóta kíséretében gyakorlatilag leállítottuk a forgalmat. Mire balhé lett volna dologból szerencsére megérkezett a "brigádvezető alapító" tagunk, és vele folytattuk az evés-ivást. Mi ugyan már jól laktunk, de hogy a "főnök" ne egyen egyedül, ezért a biztonság kedvéért mi is bevágtunk még egy adaggal. Dacára annak, hogy a "főnök" kocsival volt, és le kellett tenni a kocsit is valahol, neki is meg kellett kóstolnia pálinkát, mivel a helyiek addig nem akarták elengedni, míg nem itta meg velük a pertut.Innen a már említett söröző-pizzériába vezetett utunk, ahol a játékosokkal kiegészűlve folytattuk a tivornyázást. Itt már az egyikünk kidőlt, de nem engedtük haza, mivel reggelig volt még bőven teendőnk. Első lépésben egy szórakozó helyet "tekintettünk" meg, ahol élő zene is volt. Persze egyből vége lett a mulatós-nemzetiségi nótáknak, jöttek a Lord, Bikini, P-Mobil, P-Box, Beatrice számok. Na meg két szám közötti szünetben szólt a Hajrá BKV-Előre, de azt már mi adtuk elő. Mikor a vendégek megtudták, hogy Pestről jöttünk az ő meccsük miatt, egyből megvendégelték az egész brigádot. Órákig mulattunk-énekeltünk-ittunk együtt új barátainkkal, de sajnos nekünk is eljött a záróra. Az emberek nagyrésze hazament, de ketten kiegészűlve két helyivel, egy másik szórakozó helyre tettük át székhelyünket. Mikor megérkeztünk, egyből világossá vált számunkra, hogy ezen a helyen szinte csak mi vagyunk fehéremberek, de azért maradtunk. Miközben szólt a gépzene találkoztunk néhány játékossal is, akik már szintén nem voltak szomjasak. Sikerült összevesznünk is egy szolgáloton kívüli készenléti rendőrrel is de a kiabáláson kívűl nem történt semmi, de ezért jól elvoltunk hajnalig. Hazafele azért megmutatnunk a jobbik arcunkat is- egy fiatal párt békítettünk ki. Mikor megérkeztünk a szállásunkra ki az ágyon, ki az asztolan aludt el. Reggel pedig az érzékeny búcsút követőn kocsiba szálltunk és irány az Építők pálya, ahol ifistáink vendégszerepeltek. Ott értékeltük az elmúlt nap eseményeit, ahol arra az álláspontra jutottunk, hogy a Viking történetében ez a túra volt a No1. Majd belevetettük magunkat a szurkolásba, de ez már egy másik történet.

HáZé