A kedvező jegyárak miatt 5-en is úgy gondoltuk, hogy kilátogatunk erre az összecsapásra, sőt legnagyobb örömünkre kaposvári és fehérvári barátaink is jelezték részvételi szándékukat. Már több mint egy órával a meccs kezdete előtt egy közeli benzinkúton hangoltunk, majd az albán Himnusz alatt értünk be a táborba. A beléptetés nagy nézőszám esetén sajnos már évek óta röhejes, többen csak a félidő felénél foglalhatták el a helyüket. A stadionban fantasztikus hangulat fogadott minket, az alsó karéj szinte teljesen megtelt-nem értjük miért nem lehet minden meccsre ilyen olcsón a jegyeket árulni, akkor garantált lenne a magas nézőszám. Albániából többünk meglepetésére majdnem ezren érkeztek (úgy látszik az utóbbi meccseik jó eredményei náluk is megtették hatását), így jövőre nekünk is illik nagy létszámba hozzájuk utazni. Szurkolásban viszont nem nyújtottak maradandót, nem úgy mint a magyar tábor. Szinte szünet nélkül jöttek a megszokott dalok, rigmusok, de volt fej fölötti tapsolás és ugrálás is. A mi társaságunk mellett foglalt helyet egy felvidéki srác, aki valamiért nagyon neheztelhetett az albánokra, mivel az egész meccsen kecskepásztorozott, és mekegéseivel a kecskéket immitálta. Ez a környéken állóknál is megtette a hatását, mivel a szurkolás kezdett abszurd vonásokat ölteni-ki nem ugrál kecskepásztor hej hej stb . Szünetben találkoztunk egy csepeli (Islanders) ismerőssel és vele beszélgettünk vagy 10 percet a két csoport nem éppen rózsás helyzetéről. A második félidőben a hangulatot tovább fokozta 2 magyar gól (nagyszrű volt a gólöröm, több percen keresztűl tartott), ekkor már tényleg karneváli volt a hangulat. A közönség perceken keresztűl hullámzott, és az első gólunk szerzőjét éltette (Saaaaaaaanyi). Meccs és az ünneplés után a brigád egyik fele távozott, a többiek pedig északába nyúlóan tovább ünnepelték a győzelmet.
Hajrá Magyarország!

HáZé