Szombat esti szülinapi bográcsozáskor világosan kiderült csak egymagam kelek útra soron következő Debrecenben megrendezendő DVSC-DEAC elleni bajnokira. Az este folyamán még nem volt világos teljesen mivel lesz az utazás vonat vagy valami más. Az esti mulatozás ismét idejekorán véget ért, így bőven maradt idő kipihenni a dolgokat. Így egy személyben megszavaztam a kényelmet jelentő autós túrát. Tizenegy óra tájban indultam menetközben hazavittem barátnőmet, aki nagy bánatára nem tudott velem tartani erre a túrára munkahelyi elfoglaltság gyanánt. Sok érdemleges nem történt maximum az otthonhagyott Debrecen várostérkép miatt voltam bosszúsabb az átlagosnál. Elkelt volna egy kis segítség, mivel múzeum látogatás szerepelt a programban szurkoló módra, vagyis nézzük meg a város használaton kívüli stadionjait.
Első állomásként a DVSC régi otthona a Vágóhíd utcai stadionja szerepelt. Térkép híján a memóriámra és a tájékozódó képességemre voltam bízva sokat nem is kellett keresgélnem majdnem a helyszínre vezetett a „szaglásom”. A főbejáratnál épphogy kiszálltam az autóból egy szimpatikus középkorú úr lép ki a régi vaskapun és kérdezi miben segíthet. Elmondom neki a szándékom, hogy futtball szerető révén érdekelnek a régi használaton kívüli stadionok és saját célra készítenék pár fényképet. Simán bemehettem a létesítménybe és egyből látszott, hogy itt tényleg egy komoly befogadóképességű stadion tárul elém nem valami új keletű tákolmány. Hirtelen nem is tudtam, hogy a boldogság vagy a keserűség kerített e hatalmába??? Boldogság, mert elődeink még tudtak hangulatos arénát építeni keserűség, mert méltatlanul el van hanyagolva. Látszik a létesítményen, hogy 15 éve nem játszottak rajta komolyabb tétmérkőzést. Mivel 1993-ban ezen a pályán lett bajnok a DVSC az NBII-ben és a feljutás után az Oláh Gábor utcai stadionba tette át székhelyét a helyi vasutas. Mint a fényképezés után kiderült a pálya Önkormányzati tulajdon, mivel a vasút levette róla a kezét. Ezért érthetetlen miért kel játszani egy csővázas szerkezetű mobil lelátós „mű” stadionban??? Mint kiderült a fent említett Oláh Gábor utcai stadion anno a Gördülőcsapágy művek csapatának otthona volt (MGM Debrecen) A csapat megszűnt a pálya üres maradt…
Sikerült alaposan elbeszélgetni az időt csapatom meccse már igencsak közeledett a Nagyerdő szélén elterülő Dóczy József utcai DEAC pályán. Ismét térkép híján tettem egy-két tisztelet kört a Nagyerdő szélén mire rá leltem a simpatikus kis sporttelepre. A korabeli építészet itt is jótékony hatással volt mivel szimpatikus kis fedett tribünt hagyott az utókor javára.
Kb. negyedóra késéssel estem be a meccsre már a vezető gólunkról le is maradtam. A gyönyörű őszi napsütésben a meccsre szépszámú hazai közönség verődött össze köztük egy maroknyi ultra is minden külsőség vagy „hangzavar” okozás nélkül csak szemlélték beszélgetés közepette a találkozót. A második félidőre áttettem székhelyem a pálya „naposabbik” oldalára innen szemléltem az igencsak felpörgő eseményeket. Csoportunk ittlétét mindössze a nyakamban lógó sál fémjelezte. Változatos izgalmas II. félidőt láthattunk és a végén öröm volt, mivel megtört az idegenbeli „döntetlen széria”, nem kis fegyvertényként a jól szereplő debreceni „tartalék” ellen. A meccs végén még pár fotó erről a pályáról is, majd mai utolsó állomásom helyszínét a közeli Nagyerdei Stadion keresésére indultam. Sokat nem kellett keresgélnem mivel a Nagyerdő közepén szép nagy terület „gazdája” a létesítmény. Szinte minden betonozott ösvény oda vezet. Ez az aréna is példátlan elhanyagoltság gazdája bár rossz tulajdonsága ellenére (messze van a lelátó a pályától) napjaink legnagyobb befogadóképességű stadionja a városnak. Bejutni nem volt lehetőségem csak pár külső fénykép született a festői környezetben lévő pusztuló stadion régmúltunk egyik fellegváráról. Hazafelé még bele botlottam a számomra egy cseppet sem szimpatikus Oláh Gábor utcai „rettenetbe”, de csak pár kósza pillantást vetettem rá. A további utam méla elmélkedéssel telt vajon csak engem érdekel már ez a csapat vagy csak az álltalános lustaság van a brigádon??? Ki tudja! Végül is, arra jutottam ismét emlékezetes napon vagyok túl nem a csalódottság íratja velem ezeket a sorokat, mert „Győzött a csapat, jól érzem magam…”