Ugyan nem szimpatizálunk túlzottan a kispesti klubtulajdonossal, és slepjével, de az azért örömteli, hogy ezt a jótékonysági mérkőzést tető alá tudták hozni. Szintén örvendetes, hogy miután megtudtuk a meccs időpontját, csoportunk tagjai egy emberként jelezték részvételüket az esményen. Az már kevésbé volt örömteli, hogy az emberek nagyrészét nem hozta lázba a jótékonykodás, mindössze 1500-an voltunk a Bozsik Stadionban. Mi nyolcan gyülekeztünk Kőbányán, és néhány sör után ki kocsival, ki tömegközlekedéssel mentünk a helyszínre. A hazai kanyarban foglaltuk el a helyünket, és örömmel nyugtáztuk, hogy a kezdőrúgást a brutalitás legsúlyosabb áldozata Lengyel Krisztián végezte el. A vendégszektorban voltak a dunaszerdahelyi szurkolók, kiegészülve a pesti, és vidéki drukkerekkel. Maga a mérkőzés nem igazán volt érdekes, a hangulat is inkább egy tüntetéshez hasonlított. Folyamatosan szídtuk a szlovákokat, és Magyarországot éltettük. Csupán a DAC szurkolók énekelték megszokott dalaikat, amibe sokszor a többi néző is bekapcsolódott. Már az első félidőben kialakult a végeredmény, szünet után nemhogy gól, de még helyzet is alig volt, de ezúttal nem is ez volt az érdekes. Szünetben /kisebb nehézségek árán, mert a biztonságiak sokáig nem voltak hajlandóak kinyitni a kaput/ a kispestiekkel eggyütt mi is átvonoltunk a vendégszektorba, és onnan folytattuk a szemlélődést. Öröm volt ismét látni, hogy a szurkolók az összefogás érdekében félretették ellentéteiket, és csak egy cél lebegett szemük előtt. Lefújás után a hazai és vendégjátékosok eggyütt jöttek ki pacsizni a didergő szurkolókkal, majd elénekeltük a Himnuszt és távoztunk. Kifelemenet még "megcsodálhattuk" a rengeteg rohamdroid egy pár felettébb jókedvű tagját /biztos rendőrvicceket meséltek egymásnak.../, majd újfent kocsival és BKV-val hagytuk el a helyszínt.
A hírek szerint több mint egymilló forint összegyűlt Felvidéki testvéreink megsegítésére-örülünk, hogy ehhez mi is hozzá tudtunk járulni...

Isten megbocsát, mi SOHA!

HáZé