|
Albánia - Magyarország /'09.III.28./
Albánia idegenben. Imádom! Hónapok óta téma köreinkbe ez az utazás, szinte minden találkozásunk során szóba kerül valamilyen formában. A megszokottól eltérően most külön-külön érkeztünk a Felvonulási térre és csodák csodája senki sem késett el. Kaposvári barátaink már a helyszínen voltak, akikkel beszélgetésbe elegyedtünk, majd az Óvári Brigate Nord első fecskéje is megjelent. Lassan nyíltak az első sörök is és sorba szentelődtek meg a környékbeli fák.
Sajnos a busz kiosztás úgy hozta, hogy mi az 1-es busz tapasztaltabb utazóként a meccsen járatosabb brigádhoz, míg a WW tagjai a „ nyugodtabb „ 3-as buszon foglalhattak helyet.
Lassan útnak indult a karaván. Az első megálló Kecskeméten esett meg, viszont a rendezők már ekkor látták, hogy a gyorsabb haladás érdekében engedélyezik a WC használatot.
A Hírös város szélén újabb ismerősök csatlakoztak a balkáni menethez a Kecskemét Devils ex tagjai. Pár szót velük is váltottunk. Itt a parkolóban egy cigány családdal kerültünk szem kontaktusba, de a túra folytatása érdekében „maradandót nem alkottunk”. Következő megálló Szeged, ahol már érződött a társaságon az elfogyasztott italok mennyisége. Ismét nem idegenekkel bővült az utas lista a koncerteken megismert Blue Front Vásárhely egyik tagjával és az Óváriak többi tagjaival üdvözöltük egymást ismét. Pár méterre megállás következett egy MOL kútnál, ahol tankolás céljából álltunk meg. A „busz kapitánya” kicsit megszőkítette a gázolajat pár liter benzinnel, mire feltűnt neki a baki. Ekkor már az egész busz kedvenc sportját űzte, ki a pénztárca kímélő vásárlást, ki a „benzinkút bajnokság” elindításában játszottak szerepet. Nem sok idő elteltével a labda már az előtetőn landolt. Gyorsan rohantam a kutashoz, hogy csináljon valamit, de mire talált egy létrát, már egyik lelkes társunk már a busz tetejéről mászott fel a labdáért és folytatódott a móka…
A szerb határon az aktuális „kalauz” okmányolt egy kicsit és megkaptuk első pecsétjeinket. Eddigre be is sötétedett így a délvidéki végtelen búzamezőkből semmit sem láttunk. Mindössze az Újvidéki egyetemváros kivilágított éjszakai életét csodálhattuk meg. Folyamatosan hecceltük egymást Nyugat-Magyarországi barátainkkal. Egyik parkolónál egy témában kevésbé járatos egyén szegegezte hozzánk a következő kérdést „Ti tényleg ennyire utáljátok egymást???” Lassan a mozi is elindult a buszon, ahogy alábbhagyott a „lelkesedés”. A keménymag című szakanyaggal indult útjára a matiné…
Több hosszabb-rövidebb megálló tűzdelte az utat, említésre méltó esemény talán valahol Szerbia közepén egy kihalt parkolóban begyújtott görögtűz. A végén annyira beleélltük magunkat, hogy spontán pogózásba kezdett a brigád. A buszon sorba következtek a filmek, a sort a Futball Faktor folytatta. Később Danny Dyer félelmeit ismertük meg az ultrák és Hooliganok világában. Nem kis derültséget okozva a társaság soraiban. Végre valahára egy benzinkút is sorra került a megállók sorában itt ellehetett intézni a nagyobb problémákat, és a lányok is könnyíthettek magukon. Természetesen képződött némi hiány, de a szemfüles kutasok villámleltárral kiszúrták a hat hiányzó maláta ital hiányát. Hajnal tájban értünk a Szerb-Montenegrói határhoz. Utolsó ként érkeztünk, de még így is hosszadalmas várakozásra voltunk ítélve. A határátkelő fogalmát kicsit átkellett magamban értékelni, mert ha nem tudom, hogy az könnyen egy lepukkant útszéli pihenőhelynek néztem volna. Kiderült mire volt ez a sok várakozás… Rendőri felvezetéssel megállás nélkül haladhadtunk csak át a segglyuknyi országon. A táj gyönyörű volt a hatalmas hegyek, a szakadékok alján csörgedező folyócskák. Ez volta szép és jó… A szakadékokba alaposabban lepillantva autó roncsok sorakoztak. Nem csoda, a szalagkorlát a szerpentinen szinte ritkaságszámba megy. Az út szélét számtalan emlék kereszt dísziti. Az utunkba eső települések is túltesznek a pár százfős Szabolcsi vagy Borsodi falvakon is. Egy temetőre esett a pillantásunk a ravatalozó asztal nyújtott látványa ébresztett bennünk groteszk érzéseket. (Szavakba se tudom önteni.) Podgorica a fővárosuk se nyújtott jobb képet mint egy magyar bányász vagy kohász város. Közeledve az Albán határhoz sokasodtak a szeméthegyek és az utak állapota és szélessége is rohamosan csökkent. Igazi manőver tevékenység kellett mikor egy tó parti s-kanyarban szembe találtuk magunk egy kamionnal. Végre az utolsó határátkelőhöz is megérkeztünk, itt sem bízták a véletlenre az alaposságot még a csomagteret is lekamerázták. Minden áron valami magyar szuvenírt próbáltak szerezni, de tudtommal a mi buszunkon hoppon maradtak. A slussz poén az albán határőrnő személyre szabott útlevél kiosztása volt. Minden áron fel akarta olvasni az összes nevet ebbe is beletört a bicskája, volt hogy többszöri neki futásra megelégedett a keresztnévvel. Persze kapta a cifrábbnál cifrább beszólásokat csak bután mosolygott. A végén odalökte, hogy 1-0-ra ők nyernek. Ekkor röhögésbe tört ki a busz és végre célegyenesbe kerültünk. Hihetetlen útviszonyok közé keveredtünk jó, ha a busz 50 Km/h sebességgel tudott haladni. Az út mentén putrik és szeméthegyek segélyezték. A gazdagabb házak se sokkal haladták meg a magyar átlagpolgárét. Az út mentén sorakoztak az üzletek, de színvonala mint egy nívósabb bolhapiacé, autószerelő műhelyből is volt dögivel. Gondolom a 20 év feletti gépjármű park okozta a hatalmas keresletet. Legalább a választásban stílusosak Mercédesz a trendi. A benzinkutak állapota is borzalmas(már amelyik még üzemel vagy nem épül) a ’80 évek ÁFOR kútjaival nem lehet egy napon említeni. Végre találtunk egy nívósabb kutat (naná nem helyi vállalat volt), gyorsan meg is állt a három jármű bár voltak aki túlaggódták a kérdést, hogy semmi időnk nem lesz körülnézni Tiranában. Ismét focizás és éneklés volt műsoron előkerültek a helyi purdék is, néhány rúgás nekik is kijárt a labdával ismét a tetőn landolt jó voltukból a labda. (reménykedtünk, hogy a válogatottjuk is hasonló kaliberű) Ezúton az elkövetőknek kellett a tetőre mászni, amit rövid idő után kétszer is megismételtek. A kis mókázás után indultunk tovább. A telepölés szerkezet nem változott, még említésre méltó építmény a világhíres albán bunkerek. Jobb kertekbe 2-3 is jut. Ha már a kerteknél járunk tartozéknak számít legalább egy roncsautó is. Tovább nem ragoznám térjünk inkább Tiranábara, talán némi reményt jelent ennek a népnek a rengetek fékész és épülő házak építmények.
A fővárosba érve némit javult a közhangulatunk, de ez sem haladja meg sokkal a magyar iparváros szintjét. A belváros úgy nagyából rendbe volt. Mindaddig megmaradt bennem ez az érzet míg le nem szálltunk a buszról. Míg sorban álltunk a 4 eurós jegyekért. Ekkor temérdek cigány purdé rohamozott meg minket ki koldulni ki valami bóvli albán zászlót vagy pólót ránk sózni 2 euróért. A kolduló réteg mindenféle taktikát bevetett a garas reményében. Ki énekelt ki a magyar zászlót csókolgatta, ki csak erőszakosan fogdosta az ember végtagjait. Igyekeztünk minél előbb lekoptatni a söpredéket. Elmentünk pénzt válltani a forint nem kellett nekik, így gazdálkodott mindenki a nála lévő euróból. Ez a rész felelt meg a Pesti Váci utcának elég borsós árakkal, de pár utcával odébb baráti áron iszogattunk a meccs kezdetéig. A stadionba vezető úton kisebb nagyobb magyar csoportok vonultak a stadion felé énekelve. A stadionnál kisebb bonyodalmat okozott a vendég szektor megtalálása. Végül ez nem is sikerült, mivel UEFA előírás szerint ez kötelező úgy látszik Albániába ez sem kötelező. Így a szép számú magyar tábor kapot egy szektor szélén helyet egy rendőr kordonnal elválasztva a hazaiaktól. Ez mint várható volt okozott is feszültséget bőven. Folyamatosan jöttek a beszólások és a mutogatások, ezt megunta a magyar tábor és közéjük hajított egy görögtüzet. Evvel kezdetét vette az egész meccses dobálózás. Jó kis tréfa volt… Mondjuk ez nekünk tapasztalt meccsre járóknak megszokott, a hazai rendőrök meg nem igazán tudtak felnőni a feladathoz csak ki-be rohangáltak a szektorba. Talán, ha nem hánynak fittyet a vendég szektor kérdésre, mindez nem következik be. Bár valljuk be lehet akkor 1000 jeggyel kevesebb fogy… A magyar szurkolás elég jónak volt mondható, köszönhető ez annak is, hogy idegenbe az utazik aki hétről hétre ott van a lelátón. Így nem hígul fel a társaság a hú válogatott meccs van kifestem magam beletekerőzök egy zászlóba egész meccsen skandálok három nótát azt haza megyek emberekkel. Ezek után azt mondom ezen az estén élmény volt a szurkolás a csapat is kitett magáért, küzdött hajtott és még eredményes is volt. Mi kell több egy ilyen este után? Egy kívánság… Ne kelljen végig zsötykölődni 24 órát! Sofőreink megtettek mindent a cél érdekében a haza utat Macedónia felé tervezték. Még a Tiranai éjszakába „bátor Albán huligánok” dobálták be az egyik busz ablakát… Mit mondjak nemes cselekedet, persze mire leszálltunk eliszkoltak valamelyik sikátorba, de legalább elmondhatják magukról, hogy kemények voltunk… Ez is rátett egy lapáttal, hogy a haza út se legyen rövidebb időben. Mindezt átélve végre úton voltunk, persze javarészt alvás volt napirenden, már amennyire még tudtunk ülni a hátsónkon. Macedóniát elhagyva várt ránk a csodás Szerb éjszaka, mondhatni túl sok nem maradt meg. Végre elérhető közelségbe került Belgrád és az utána következő autó pálya, némi fűszer volt csak a kiránduló buszozás a városban lépésben egy útfelújítás miatt kialakult dugóban ez két és fél óra tömény mikor érünk már ki ebből a tetves városból végre… Valahol a határ előtt egy benzinkútnál ismét előkerült a labda és ismét ott landolt ahol szokott, de most már nem volt vállalkozó ki leszedje, ott is maradt szuvenírnek. Alig vártuk, hogy elérjük már a határt se pénzünk /csak forint/ se italunk, a gyomrunk is korgott és még rágyújtani se tudtunk… A magyar oldalon megváltásként ért minket az első kút végre volt kaja pia minden mi szem szájnak ingere… Ezek után mindössze kb. 200 Km választott már el az otthontól mikor leszálltunk meggyötörten, hullán de azt mondom ennél rosszabbat soha. Egy örök élmény marad! Albánia idegenbe? IMÁDOM!!!
Sanyi-hungaria
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
