ON TOUR Tel Aviv

2 év után újra az MK elődöntőjébe jutottunk! Ám a sors ezúttal egy jóval sikeresebb, népszerűbb és erősebb csapatot sodort az utunkba, mint annó a Videotont. Ezúttal a Ferencvárossal kellett megküzdenünk, hogy bejussunk a hőn áhított nemzetközi szereplés előszobájának számító Magyar Kupa döntőjébe. Sajnos a klubvezetőségünk az MLSZ-el karöltve úgy döntött, hogy a Sport utcai stadionban nem lehet biztonságosan megrendezni az összecsapást, ezért átvitték a meccset a szomszédba. Mi úgy voltunk vele, hogy bárhova vihetik a meccset-akár több száz km-re pesttől is, csak ne a más "vallásúakhoz" kelljen mennünk.
Szokásos törzshelyünkön tucatnyian gyülekeztünk Kecskeméti barátainkkal kiegészűlve és az esedékes döntőről beszélgettünk leginkább, hogy talán majd most valóra válik az egyik legszebb álmunk. Már napokkal a nagy meccs előtt kiderűlt, hogy vezetőségünk jóvoltából harmadáron kell megvásorulnunk az 1200 Ft-os belépőket. A stadinba érve a helyi "kemények" (Blue Front, vagy Brothers-attól függ akkor éppen hogy nevezték magukat) törzshelyétől kb 15 méterre vertünk tanyát. Nem mondhatni, hogy a zöld-fehér szimpatizánsokat nagyon megmozgatta a meccs, hiszen kezdésre mindössze kétezren jöttek össze. Mi szurkoltunk becsülettel, de volt már jobb is a hangulat BKV meccs alkalmával. Már vagy negyedórája mehetett a mérkőzés, mikor egyik Kecskeméti társunk észrevette, hogy a sok közül az egyik Nagymagyarországot ábrázoló drapinkat fordítva tettük ki, pedig nem is ittunk sokat. Lehet ha ő nincs, akkor estére a fél ország rajtunk röhög, mivel a TV is közvetítette az összecsapást és pont a velünk szemközti lelátóról kameráztak. A 18. percben a Fradi megszerezte a vezetést, amin mi nem is nagyon csodálkoztunk. Azon már annál inkább, hogy nem sokkal később egy gyönyörű szabadrúgásgóllal egyenlítettünk. Az öröm nálunk leírhatatlan volt, mindenki a kerítés tetején ünnepelte a találatot és reménykedtünk a jó folytatásban. Zengtek a különböző nóták és a csapat is tartotta az eredményt. A második félidő közepén már bizakodtunk, hogy remélhetőleg a tizenegyes párbalyig kihúzzuk és akkor már bármi lehet. Sajnos nem jött be mivel a lefújás előtt 10 perccel Tököli révén kiharcolta a továbbjutást a Fradi. A vereség ellenére megtapsoltuk a fiúkat, hiszen ilyen játékkal egy jobb csapattól kikapni nem szégyen. Sajnos a játékosaink egyáltalán nem törődtek velünk és ahelyett, hogy megköszönték volna a bíztatásunkat, inkább a nagy nevű ellenfelükkel fényképezkedtek, utánna pedig nagyvonalúan az öltözőbe vonultak. Ezt látva mi is szedelőzködtünk és a Sport utca felé sétáltunk. Incidens se a meccs előtt, alatt és után nem történt, mindössze egyik ex- B.O.R.T.-os tagunk kerűlt heves vitába néhány Tatabányai zöld-fehér hívővel, mivel a tribünön is főleg Fradisták foglaltak helyet de ez se volt komoly.
Miközben a kocsinkba pakolásztunk néhányan egy kissé befordultak, mivel csakúgy mint 2 éve a Vidi ellenében, ezúttal is csak a legminimálisabb különbséggel maradtunk alúl, úgy hogy végig partiba voltunk és csak kevés választott el minket attól, hogy csoporttörténelmet vigyünk véghez. Azzal nyugtatgattuk egymást, hogy ami késik nem múlik. Így ért véget ez a meccs, de úgy érezzük, hogy se a pályán, se a lelátón nem vallottunk szégyent. Sajnos ma már ez az összecsapás is csak egy távoli szép emlék, jelenleg nagyon kicsi az esélye, hogy csapatunk valami hasonlót vigyen véghez.