viking95
INFÓ
 
VIKING '95
 
VIKING ON TOUR
 
FÓRUMOK
 
SZT.KORONA Rádió

Hallgatás

 
BKV ELŐRE
 
BARÁTAINK
 
EGYÉB OLDALAK
 
VÉLEMÉNY
Lezárt szavazások
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2004-09-07
 
PONTOS IDŐ
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Meccsek, koncertek
Meccsek, koncertek : Monor - Kecskemét

Monor - Kecskemét

2002. április

Az előző beszámolóval kapcsolódóan jött meg a kedvem az íráshoz, hisz az említett monori túra a kecskeméti barátainkkal elég emlékezetes csoportunk életében. Mivel ez az egyetlen eset mikor is csoportunk tagjainak kilátásban volt az utcai összecsapás. A történet valamikor 2001 márciusában kezdődött mikor is a pest megyei gárda feljutott a második vonalba és sorra került a Sport utcai találkozó. Viszonylag nagyszámú különítmény érkezett Monorról mivel fel voltak lelkesedve a második vonaltól, mivel csapatuk néhány év alatt jutott el a megyei osztálytól idáig. Mi nem voltunk velük ellenségesek, pedig ekkor az Előre tábora is 20 fő körül mozgott a BORT-os legénységnek köszönhetően. Sőt még közös sörözés és sálcserére is sor került. Ennek tudatában vágtunk neki a nyáron lejátszott visszavágóra. Merőben más felfogásban viszonyult hozzánk a monori legénység kaptunk tőlük hideget meleget „voltunk budapesti cigányoktól kezdve ellenőrökig minden… Sok keresni valók ekkor nem volt 5-en 6-an kb. 20 ellen de megígértük nekik, hogy még találkozunk… Ezután ősszel következett az előző cikkben emlegetett találkozó mikor már nem volt felhőtlen a viszony sőt tudvalevően mi jó barátságot ápolva a Kecskemét Devilssel ellentétben őket ment a cukkolás rendesen.
A következő hazaink pont a barátaink ellen volt és ekkor megbeszélésre került, hogy a következő Monoron rendezendő „szomszédvárak rangadóján” mi is ott leszünk. Ott is voltunk ugyan csak 3 fővel és a Devilsesek is mintegy 10-en. A hazaiak elég felduzzadt légyszámban összehívtak barátot ismerőst, még talán a szomszédot is a nagy meccsre. Mi egy füstöléssel kezdtünk (ekkor még ereje teljében lévő Devilsel) ,ami a meccs hangulatához méltón a salakon landolt. A mersz biztonsági meg vissza- ment a füst egy pár kört- volt aki ezek után a biztonságival vívott külön harcot, mivel sérelmezte a gumibottal való bátorkodást. A két csoport folyamatossan egymással volt elfoglalva szinte csak néha ment sajátjainak biztatása. A meccs eredményére én már nem is nagyon emlékszem talán 2-1-re kapott ki a Kecskemét… A záró sípszót követően mindkét brigád egymás felé indult. Csak az éber biztonságiaknak köszönhető hogy a két tábor ott nem esett egymásnak. Így csak szókontaktus alakult ki melyben a vasútállomásra lett lebeszélve a találka. Mi a vasúthoz vezető úton vártunk rájuk
. Lerakva minden segéd eszközt, ami épp a rudasokat jelentette és 12-en nyugodttan vártuk a távolba feltűnő hazaiakra. Mintegy 40-50 ember közeledett felénk-mi meg csak türelmesen vártunk- , ahogy közeledtek úgy fogyott a bátorság, na meg a létszámuk is. Méterről méterrel szakadtak le az emberek. Közvetlen közelünkbe már csak 5-6 ember ért rózsakarókkal felszerelkezve… a le maradottak meg a távolból magyaráztak. Hozzánk már csak 2-t ember ért ,hogy beszéljük meg a dolgot… Nagyon egy oldalú beszélgetés alakult ki, ami sok mindent nem oldott meg… A monori brigád ezek után se vett vissza magából. Volt még néhány kellemetlen pillanata Erzsébeten ,míg egy két tasli a Sport utcában is ki lett gúnyosan osztva.
A monoriaktól eltekintve nem volt és a mai napig nincs is ellensége és mi se keressük a lehetőséget a hasonló atrocitásokra.

Sanyi-Hungaria

 
DRÓTPOSTA

Viking'95

 
VIKING-FOTÓ
 
BAJNOKSÁG

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.