Szinte csak néhány évvel ezelőtt történt 2003 késő őszén, mikor is csoportunk a legnagyobb vállságát élte. A megmaradt két tagból az egyik szakmai gyakorlaton mintegy fél évig Olaszországban tanult, így sok választás nem volt, egyedül jártam az ország stadionjait. Hazai meccsekre hála istennek, azért nagy részt mindig kifújt valami régi arcot a szél, bár ott is voltak sajnos egyszemélyes meccsek.
Egyik ilyen úticélom volt Szeged városa is. Több szempontból is izgalommal vártam ezt a napot. Mivel csonka országunknak azon városa és stadionja, ahol még csoportunk nem fordult elő. Nagy várakozással vártam milyen teljesítményt nyújt a hazai ultra életben legendaként emlegetett UPA utódja a Spartan Army. Az utazás eseménytelenül telt csupán néhány sör elfogyasztásával tudtam foglalatoskodni. A táj is csak Kecskeméttől nyújtott némi újdonságot. A szegedi pályaudvarra begördült a szerelvény, leszálltam az ismeretlenbe. Épp igyekeztem a váróterem felé, hogy informálódjak a hazautazás körülményeiről, mikor is egy idősebb BKV szurkoló személyében akadt meg a szemem. Nagy döbbenetemre hírtelen köpni-nyelni nem tudtam, csak néztem ki a fejemből. Unokájával érkezett a koros úr szintén vonattal… gyorsan utánuk siettem, hagytam az informálódást annyira megörültem, hogy nem leszek egyedül. Néhány szót váltottam velük, majd városnézésre indultam. A Tisza-partot vettem célba, a borongós őszi kora délutánon sétálgattam a Felső-Tiszaparti Stadion felé. Könnyen ráismertem a létesítményre mivel reflektorok meredtek az ég felé. Alig vártam a kapu nyitásig hátralevő 20 percet, hogy végre leteljen és beléphessek a stadionba. Rögvest a számomra ismeretlen stadion feltérképezésébe kezdtem. Gyorsan kiderítettem melyik a számomra kijelölt blokk, majd a sokat megjárt Viking vásznát néhány kisebb lepel társaságába kifeszítettem. Ezek után már nem bírtam cérnával gyorsan a büfé felé vettem az irány és szokásomtól eltérően borozásba kezdtem. Lassan a szemközti lelátón is gyülekeztek az ultrák, a találkozó kezdetéig kb. 20-25-en gyűltek össze. Lassan a találkozó is kezdődött, gyorsan a Szeged jutott vezetéshez én meg ezek után ingajáratban jártam a büfé, lelátó, WC háromszöget. Az egyenlítő gólunkról és talán a vezető találatról is hasonló körülmények között csúsztam le. A szünetben néhány hazai, lelátói kolléga keresett fel némi eszmecserére és díjazták a lelkesedésem és újabb alkohol tartalmú italokra invitáltak. A második félidőre a köd is leszállt, a felező vonalig se lehetett látni csak a képzelő erőmben tudtam bízni, vajon mi folyhat a hazai kapu előtt. Hála istennek nagy segítségemre volt a mögöttem lévő eredmény kijelző. A végeredmény talán 4-2 vagy 4-3 ide a játékosaink az öltözőben én meg csomagoltam és haza felé vettem az irányt. A buszmegállóban újra összefutottam az új ismerőseimmel és további italok gazdája lettem. A pályaudvaron már szinte világomat sem tudtam, felültem a pesti vonatra és Szolnok helyett Kőbánya-Kispest lett a végállomás…
Úgy érzem még így egyedül is egy maradandó túra lesz számomra és talán egy újabb jó pont csoportom megítélésén.
Vissza gondolva, mennyire más volt a világ 3-4 éve… 18-ból 13 helyen szurkolói csoporttal találkozhattunk, szinte valamennyi túránk városokba vezetett…
Manapság falukba és kis városokba… na de szerintem nekünk nincs okunk keseregni, mert nekünk van csapatunk! Szegedi kollégáink azóta saját csapatot voltak kénytelenek alapítani, hogy megmaradhasson Szeged neve a futball térképen még, ha a legalsóbb osztályban is. Remélem még vívunk ezzel a lelkes társasággal NB-s ligában hangpárbajt. Addig is kitartást és eredményes munkát kívánhatok mind a zöld gyepen mind a lelátón egyaránt!