Ebben az időszakban hazai meccseken elég tetemes létszámunk volt a BORT legénységének köszönhetően. Az idegenbeli utazások voltak nagyon jók és elenyésző számban nagyon gyengék is. Általában ezeket a találkozókat nagy ígérgetések előzték meg a végére semmi nem lett belőle. Sok választásom nem volt vonatra ültem a sokak által rettegett Vörös pokol felé. Az alapszakaszban autóval jártunk ezen a helyszínen így a tömegközlekedési eszközöket nem nagyon ismertem. Csak annyira emlékeztem, hogy a villamos a stadion előtt vezet el. Idő túltengésben szenvedtem mintegy 3 órám, vagy még több időm is volt a kezdésig. Arra az elgondolásra jutottam, hogy ezen a napon gyalog közelítem meg a pályát, így az őszi alapszakaszbeli vár megtekintés után a belvárost is körbejárom. Végül csalódnom nem kellett a főutcán való séta miatt a kezdés előtt a helyszínre is értem. Már mindenhol csak piros-fehérbe öltözött embereket láttam. Gyors telefonálás után kaptam egy tiszteletjegyet és védelmemre 2-t biztonsági őrt. Kiraktam a Viking drapit és (sok választásom nem volt) leültem meccset nézni néhány szót az őrrel is váltottam, de semmi extra nem történt. Sok élményem nem volt a meccsben mivel a szünet előtt már 4-0 volt a Diósgyőrnek. Ekkor arra a megállapításra jutottam, hogy ezt nem bírom elmegyek sörért, ekkor ketten kísértek át a hazai oldalra a Büfébe. A második félidő is hasonló körülmények közt zajlott. A hazaiak szinte karneváli hangulatot csináltak a stadionba. Mintegy 6000-en voltak ebben az időben egy másodosztályú Diósgyőr meccsen. Ekkor már inkább a hazai szurkolókat néztem, mint a meccset magával ragadott ez a hangulat főleg, hogy nem csak az ultrák (Harcosok) hanem sokszor az egész stadion egy emberként buzdította a csapatot. Ennek én sajnos csak néma tanúja lehettem. Ekkor fogalmazódott meg bennem az a vágy, hogy egyszer erre a helyszínre is jövünk majd nagyobb létszámban. Sajnos ez az álom a mai napig csak reményként él bennem. Hazafelé a csapattól kaptam egy felajánlást, ha már egyedül elutaztam értük hazahoznak. Ekkor nagyon örültem a lehetőségnek, de hazafelé azon gondolkodtam mennyivel jobban esett volna, ha egy pacsira oda jöttek volna a srácok… Haza úton sok minden már nem történt, vagyis emlékeimben nem maradt meg semmi.