Előzmények
Amikor kiderült, hogy kikkel fogunk játszani a Vb selejtezők alkalmával, egyből tudtam, hogy erre a meccsre mindenféleképpen elfogok menni. Az már elég hamar kiderült, hogy a csoportból csak én fogok tudni elutazni, de ez sem vette el a kedvemet. Kispesti ismerőseimmel értekezve, úgy döntöttem, hogy én is a repülős utazást fogom választani. Ez a megoldás kényelmes és majdnem olyan olcsó volt mintha busszal mentünk volna. Viszont így három napot kellett Szófiában töltenünk, de legalább láthattuk az U21-es meccsünket, és a városból is többett láttunk, mint más külföldi utazásaink alkalmával. Már a tavasz folyamán megrendeltem a repülőjegyemet, és a szabadságomat is elintéztem a munkahelyemen.

Az utazás
Izgatottan vártam életem első repülős utazását. Csütörtök éjszaka indult a gépünk. Kb 20 szurkoló választotta az utazásnak ezt a formáját, többségben Kispestiek voltak, néhány Fradista és két Újpest szurkoló. Már a felszállásnál kezdődtek a gondok, mivel a légikísérők nehezményezték, hogy többen alkoholt ittak a gépen, míg másoknak a biztonsági övvel gyűlt meg a bajuk. Rendőrökkel is fenyegettek, ami senkit se zavart. Végül megoldódtak a problémák (persze a mérleg nyelve a mi irányunkba dőlt).

Első nap (az utánpótlás meccs napja)
A landolás után átestünk az útlevél-ellenőrzésen, majd szállás felől próbáltunk informálódni. Néhány taxissal elvitettük magunkat egy olcsó bérházhoz-az csak a megérkezéskor derűlt ki, hogy valószínű a helyi 8-kerben lehetünk. Mivel itt egyáltalán nem akartunk maradni, ezért elsétáltunk egy barátságosabb környék felé. Egy óra bolyongás után rátaláltunk egy olcsó helyre a belvárostól nem messze. Utólag visszagondolva, a tulajdonos hölgy nagyon készséges volt velünk, mivel az éjszaka közepén tucatnyi részeg ordítozó külföldi szurkoló verte fel álmából. Közölte, hogy csak 11-kor foglalhatjuk el a szobánkat, mivel addig foglaltak. A társaság egyik fele itt maradt, a többiek egy másik helyet kerestek. (A szállás minőségét nem az Astoria Szállóhoz kell hasonlítani, de nem panaszkodhattunk-kultúrált emeletes ágyaink voltak, tiszta, igényes mosdó, reggeli és internetezési lehetőség is volt.) Ezután távoztunk, és egy kocsmában töltöttük el ezt a pár órát. Mivel a söröző nagyon kényelmes és olcsó volt (átszámolva kb. 120 ft volt egy sör), valamint a személyzet is nagyon barátságos volt, legalább délig ott maradtunk, és csak utánna mentünk (hullarészegen) lefeküdni. A társaság egyik fele időben felkelt, hogy odaérjen az utánpótlásmeccs kezdésére, de minket nem tudtak felébreszteni, így mi csak a szünetben értünk ki a CSZK-stadionba. A helyieket nem mozgatta meg ez a meccs-kb. 800-an lehettek. Mi körülbelül 30-an voltunk, nagyon keveset szurkoltunk, ennek ellenére sikerült megnyerni a mérkőzést. A lefújás után a Kispestiek boldogan ölelkeztek kedvencükkel Vadócz Krisztiánnal, majd egy teniszklub sörözőjében tovább folytattuk az ivást. Este egy étteremben vacsoráztunk, majd alvás volt a program.

Második nap (a felnőtt meccs)
Csak késő délután ébredtünk fel, és csak a délutáni órákban tudtunk kikászálódni az ágyainkból. Ezután a meccsig városnézés lett volna a program, de már az első kocsmánál leragadtunk. Később a belvárosban találkoztunk a repülős különítmény többi tagjával, és innen indultunk nagyobb feltűnést keltve a Levszki stadion felé. A helyszínen megvettük a jegyet (800 ft volt...), majd egy alapos motozás következett (kis híján lebuktam az egyik füstel). Ezután végre elfoglalhattuk a helyünket a vendégszektorban. A buszokkal, illetve kocsikkal érkezőkkel kiegészűlve kb. 120-an szoríthattunk a magyar győzelemért. A helyiek nagyon kevesen, talán 3500-an lehettek (rossz volt nézni a hatalmas stadiont szinte üresen) és végig ellenségesen viselkedtek. Persze minket se kellett félteni. Himnuszunk eléhangzása után füstök gyúltak a vendégszektorban, amit a rendőrök nem igazán díjaztak, de megelégedtek 1-2 ejnye-bejnyével. A kezdés utáni percekben előkerült egy fekete halálfejes zászló is a magyarok között, hogy ezzel bosszantsák a bolgárokat, akik közben "bazd meg magyar bazdmeg"-et skandáltak meglepően jó kiejtéssel. Persze a válsz sem maradt el- előbb csak szóban gyaláztuk a hazaiakat, majd többen megindultak feléjük, de a rendőrök visszalökdöstek minket (viszont nem vették elő a gumibotjaikat!). A mi szurkolásunk a megszokott rigmusokból állt, de átlag feletti hangerővel szólt. Többször szídtuk a bolgárokat, illetve világsztár szövetségi kapitányukat (Hriszto Sztoicskov homosexual). A vereség senkit sem viselt meg különösebben, hiszen ez a meccs már nem osztott-szorzott. Lefújás után elbúcsúztunk a többiektől, majd taxiba vágtuk magunkat, és újfent egy étteremben kajáltunk, uttánna éjszakába nyúlóan ittunk néhány szórakozóhelyen.

Harmadik nap (városnézés)
Ismét csak délután fele másztunk ki ágyainkból, majd mindenki ment a maga útjára. Én egy Kispesti sráccal megnéztem néhány stadiont, ajándéktárgyakat, sálakat vásároltunk és persze söröztünk. Este találkoztunk a többiekkel, és egy a szállásunkhoz közeli étterembe mentünk enni meg inni. Már éjfél körül járt az idő, és az utolsó piáinkat fogyasztottuk, mikor a mellettünk ülő asztaltársaság felől néhány öngyújtó repült felénk. Végül nem lett a dologból semmi-ők se akartak semmit, csak kötekedni, és mi se akartunk rendőrségi ügyet.

A hazaút
Innen már a repülőtérre mentünk, persze mindenki részegen. Csoda hogy nem volt semmi gond. Ha jól emlékszem a gép éjjel 3 fele szállt fel. Az utat valaki végigaludta, valaki végig itta. Én a kettő között voltam. Hajnalban értem haza, és rögtön lefeküdtem aludni.

Utólag
Több mint 1 évvel a meccs után úgy látom a dolgot, hogy életem eddigi legjobb külföldi túrája volt. Szófia nem egy szép város, de a lányok itt is szépek, minden olcsó (kaja, pia, taxi, szállás, sálak, meccsjegy stb. ), és a Kispesti utitársaimban nagyon szimpatikus, a válogatott mellett is elkötelezett srácokat ismertem meg. Remélem egyszer lesz egy olyan meccs is, ahol nagyobb létszámmal, egy világeseményre való kijutást ünnepelünk majd...