A 2002-es év utolsó meccsét játszotta a Gellei csapat. A nagyszerű eredményű tétmeccsek ellenére (Eb selejtező mérkőzéseken 1-1 idegenben Svédország, és 3-0 itthon San Marino ellen) mindössze 6000 néző (még a hétköznap, és a tv közvetítés ellenére is kevés) látogatott ki az Üllői útra. Ez a szám pláne kevés, ha azt (is) nézzük, hogy a diákok ingyen tekinthették meg a mérkőzést. Mi is elővettük rég lejárt diákigazolványainkat, és hárman kocsival érkeztünk a helyszínre. A bejutással nem is volt gond, a drapikirakással annál inkább (de ekkor legalább kirakhattuk), mivel pont a menekülőkapura akasztottuk a vásznunkat. Jöttek is az ordibáló biztonságiak, hogy azonnal távolítsuk el onnan. Miután arrébb raktuk a Viking (akkori) idegenbeli transzparenst, szerencsére távoztak. Ezután már kezdődött is az összecsapás. A XII. Hadosztály, és a mi drapinkon kívűl más csoporttranszparenst nem is nagyon láttunk-már kezdtük megszokni, pedig ekkor még nem a mai viszonyok voltak válogatott meccsek alkalmával. Himnuszunk alatt a szokásos (gyönyörű) zászlóerdő volt látható, majd mi is a HDO-s kollégáinkkal együtt belekezdtünk (folytattuk) a csapat bíztatásába. A találkozó számunkra elég rosszul kezdődött, mivel a moldávok már a 16. percben megszerezték a vezetést. Ez a hangulatra is rányomta a bélyegét. Szurkoltunk ugyan becsülettel, de a lelkesedésünk lecsökkent, mert az akkori moldáv labdarúgás nem volt egy szinten a miénkel, és az első félidőben nekünk még helyzetünk is alig volt. A második félidő kezdete előtt, egy fehér füst fogadta a kivonuló csapatokat. Erre máris ugrottak a biztonsági őrök- "Nincs ködgyertya! Nincs ködgyertya! üvöltözésével berontva közénk, és mindenféleképpen egy bűnbakot kerestek. A HDO-sok (velünk eggyütt) hevesen tiltakoztak a felesleges agresszió ellen (én meg is jegyeztem egyik társamnak, hogy a tavalyi Magyar-Finn meccsen is volt két füst, akkor mégse volt semmi, csak bejöttek a biztonságiak, és eloltották). Ezután a biztonságiak teljesen bevadultak: kiosztottak néhány pofont, elakartak vinni egy srácot, de szerencsére meggondolták magukat, de tovább kiabáltak. Ekkor valaki a felső sorokból az egyiket fejbedobta egy öngyújtóval. Az eredmény újjabb ütlegelések. A hangulaton még az sem javított, hogy közben Dárdai Pál révén kiegyenlítettünk. Szurkolásról pedig már szó sem volt (még annak ellenére sem, hogy a biztonsági őrök időközben- fenyegetőzve ugyan de- távoztak), csak néhány rigmus erejéig hangosodott fel a tábor. Az eredmény végűl nem változott. A lefújás után elbúcsúztunk a haveroktól, és vegyes érzelmekkel indultunk haza. A döntetlen ellenére bizakodva vártuk a tavaszi folytatást, és ahova tudtunk továbbra is közösen mentünk.