Jegyzőkönyv

Színhely: Bodajk, Kastélykerti Olimpiai Aréna
Nézők: 700 fizető, kb. 100 önszántából kerítésen kívül rekedt lokálpatrióta és 8 megkergült viking-sisakos vendég„elem”
Hazai tábor: szervezet tábor nem létezik, de egy-két „Hajrá Bodajk”-csatakiáltásra és egy mámoros BORT-ossal vívott „kérdezz-felelek”-re futotta teljesítményükből
Hangulat: 5-ből 5 megafon
Elveszített fogadások száma: 2
Vendéggólok száma: 1
A vendégszektorból látott BKV-gólok száma: 0

Beszámoló

Minden idők legjobb másodosztályú szezonjára már a bajnoki rajtot megelőző 7-végén kezdtünk el hangolni, amikor a sors(olás) kupameccs ürügyén Tiszakécskére szólította csapatunkat és csoportunk két tagját. Az új bajnoki évad egy valódi csemegével vette kezdetét: újból új helyszínen, új stadionban, újonc ellen kezdhettünk, hosszú idő után újra a régi időket idéző létszámban és hangulatban. Egy napsütötte szombatdélután a Fehérvár és Győr között fekvő 3.800 lakosú Bodajk iratkozott fel a hódító Viking-sereg által megszállt mini-világvárosok sorába, melynek végtelen listáján Bük, Beremend, Györköny és Demecser is szerepel.
A kék-sárga had egyik része közvetlenül a fővárosból vágott neki az útnak, míg a szerencsé-sebbek délelőtt Gárdonyban mártották habtestüket („We are too sexy for Hungary”) a mély-nek aligha mindható Velencei tóba. A „brigád” a fehérvári fő-pályaudvaron találkozott és on-nan vágott neki kisebb-nagyobb feltűnést keltve, zászlórudakkal és több meccsre elegendő sze-szes itallal felszerelkezve az utolsó kilométereknek. A futball új fellegvárába érve minden utcasarkon plakátok harangozták be a nagy meccset, minden irányból fekete-fehér zászlókat lengető szurkolók hangosan éneklő ármádiája hömpölygött a klasszicista stílusú Lamberg-kastély irányába, melynek tőszomszédságában emel-kednek a helyi San Siro égbemeredő reflektorai és csigalépcsős tornyai. Most azonban térjünk vissza a való világba! A városszéli pályaudvartól kb. egy kilométert kellett a majdnem teljesen kihalt (sziesztázó) városkában kutyagolnunk, míg megtaláltuk a kb. ezer nézőt befogadó „stadiont”. Az aréna egy, a sarokzászlótól a felezővonalig érő hazai lelátórészből és a közvetlenül melette fekvő, a sarokzász-lótól a 16-os vonaláig terjedő 6-soros sóstói import fapaddal „bélelt” vendégszektor-ból és az ezzel határos fedett sajtótribünből áll.
Két órával a meccs kezdete előtt még semmi sem jelezte, hogy itt és ma játssza a helyi csapat fennállása első második ligás meccsét, úgyhogy a büfében szomjunkat oltva beszélgetésbe elegyedtünk a helyi rendezőkkel, akik nagyon rendesen viselkedtek velünk szemben: a meccs elején begyújtott füst miatt nem szóltak egy szót sem, pedig a kék ködfelhő a hazai lelátót „találta telibe”, továbbá mindennemű ellenvetés (és sajtóigazolvány elkérése) nélkül beengedték egyik tagunkat fotózni, és elismerően szóltak a teljesítményünkről, sőt a meccs kimenetelére is hajlandók voltak velünk fogadni.
A vendégszektorban éneklő, tapsoló, hajlangó és ünneplő 4 Viking, 2 BORT-os, 1-1 Hableány és Ultras Ikarus-tag produkcióján a szezoneleji forma alig érződött, mert már mindenki ki volt éhezve egy kiadós szurkolásra. A ven-dégek kis csoportja a pontszerzésre esélytelen vendégcsapatot 80 percen keresztül bíztatta egy egyéni stílusú, viszonylag változatos dalolászással. A csoport egészséges hazafias öntudatát kihangsúlyozván csakis magyar nyelvű énekek zengtek és töltötték be a sziesztázó városkát, melyek fültanúk szerint a közel egy km-re fekvő pályaudvaron is tisztán hallatszottak. Nagy sikere volt a „Senki se jobbra, senki se balra, midenki előre”-szövegű hajlongásnak, a „Kupa-győztes lesz a BKV”-végzetű dalnak és a 2. Félidőben rendszeresen skandált „Mindent bele” – és „Soha ne add fel”-bíztatásoknak, melyet a játékosok meg is háláltak egy szépítö góllal. Bár a 100 méter távolságban esett találatot a lelátó adottságai miatt nem láthattuk, egy kerítésmegmászásra, egy ölelkezéses ugrálásra és egy meccs utáni „Nem baj fiúk”-ra így is futotta produkciónkból, és a csapat fele kötelezőnek érezte magára nézve, hogy lepacsizza a kerítésen ülő, ünneplő vikinghadat és bocsánatot kérjen a feledhető teljesítményért.
A „BKV-feeling”-et ezen az élményszámba menő szombatdélutánon fokozta a köreinkben izmosnak mondha-tó 8-fős létszám, a meccs eleji kék füst és az előző este emléke, ugyanis 2 vikingnek megadatott a lehetőség, hogy kilátogasson minden idők legjobb másodosztályú szezonjának nyitó-meccsére, a Kispest-Diósgyőr-, vagyis újmagyarul a Budapest-Honvéd – DVTK-rangadóra és ott magába igya a fél városnegyedet elborító piros füst illatát és a diósgyőriek változatos énekeit („... hódítsuk meg a Bajnokok Ligáját!”). A lefújás után még közel két órát kellett várnunk, hogy a diszkójárattal eljussunk Fehérvárra, ott a fővárosba induló vonat szemaforjának integessünk és újabb egy órányi várakozás után végre hazaindulhassunk. Soha rosszabb túrát!

(Forrás: A Mi Utunk - A kis szurkolócsoportok lapja, 1. szám, 2003. november)

VikinGergő