Az új évad második túrája a Csepel-szigeten fekvö Szigetszentmiklósra vetette az Elöréseket, akik HÉV-vel keltek útra a 20.000 lakosú városba. A mérközésen a Viking és a North Front hét embere jelent meg, de több idösebb szurkolót is láttunk a HÉV-en és a stadionban! Az elsö meglepetés akkor ért minket, amikor a pálya bejáratánál a hagyományos jegyekkel ellentétben klubszinü és -feliratú jegyeket árultak, majd belépve egy ”abszurd” kép tárult elénk: a kiépített lelátó ”nélküli” pályát egy két méter magas, zöld-fehérre festett kerítés övezte, melyet legutóbbi ottlétem (1995 júniusa) óta húztak fel... Csakhát új lelátó nem épült és így a kerítés jóformán mindenhol csak ”akadályozza az embert a szabad kilátásban”. Egyedül a bejárattal szemben fekvö fedett (!) tribünröl lehetett belátni a pályát, úgyhogy ott foglaltunk helyet, ám a helyiek gyorsan megértésünkre adták, hogy a hazaiak territóriumába tévedtünk és mellesleg a kerítés tetejére akasztott transzparenseinkkel nem segítjük elö a pálya jobb áttekinthetöségét. Szó, ami szó, a tribün legfelsö fokán állva is csak a pálya két harmadát lehetett látni.
Az ”udvarias” kérés hatására néhány méterrel odébb húzódtunk és birtokba vettük a ”vendégszektort”, melyet egy, azaz egy (!) kiépített betonlépcsö foka alkotott. A transzparenseinket a hirdetötáblákra akasztván kifeszítettük az ”Idegenben is hazai vizeken. Viking´95”-feliratú kiírásunkat, melyet a kezdés elött kiegészítettünk (a szöveghez illöen) egy stilizált vikinghajóval.
A kartonból készült hajó 3 méter hosszú és legmagasabb pontján 170 cm magas volt, elöl és hátul egy-egy sárkányfej ékesítette, míg a hajó törzsén 4 stilizált pajzs volt látható, melyeken a ”Viking”-nevü csoport ”szignója” (V´95) és egy magyar trikolór volt látható. Ezzel egyidejüleg bevetettünk egy fehér füstöt, melyet a szél sajnos gyorsan szétfújt. A mutatványt három rudas zászlóval tökéletesítettük: egy kék-sárga-kék és két magyar zászlót lengettünk.
Fergeteges buzdításba kezdtünk, ám az elsö félidö közepén ismét elcsendesedtünk. A második halfra aztán rendesen megjött a hangunk és mivel a csapat is megérezte ezt, vezetést szerzett. Ekkor már nem volt ”menekvés”: bevetettünk minden ismert éneket, rigmust, dallamot. Szüntelenül ontotta mindenki a legkülönbözöbb kompozíciókat és ötleteket, méghozzá teljes hangerövel. Így nem is volt meglepö, hogy pl. a sálas hajlongásainknál vagy a vízszintes helyzetböl induló tapsolásunknál vagy a ”Kérek egy B-t”-kezdetü dalunknál, melynél torkunk szakadtából ordítottuk a B-, K- és V-betüket, a nézök jó része nem is a pályán történtekre szegezte figyelmét, hanem a 7-fös BKV-táborra, mely aznap változatos szurkolásból jelesre vizsgázott! Hangulatunkat csak tetözte a második gólunk: Lukács parádés mozdulattal kapásból továbbította a játékszert a hosszú sarokba. A vendégcsapat egyértelmü fölénye ellenére az SZTK 2 perc alatt egyenlített, ám ez nem változtatott sem a hazaiak, sem a vendégtábor szurkolásán.
Hiába voltunk jobbak, a pályán és a lelátón egyaránt, maradt a 2:2 és így csak azzal vígasztalódhatunk, hogy a nagy meccset követöen “saját meccsünkön” fölényesen nyertünk a helyi labdaszedök fiatal csapata ellen.

(Forrás: Elöre Magazin, 4. szám, 1998. szeptember 13.)

VikinGergő