Miután Vecsésen elbúcsúztunk a többiektől, 4-en vonatoztunk vissza Pestre, hogy egy kis ivászattal pontot tegyünk a nap végére. Mikor a Nyugatiban leszálltunk a vonatról, akkor kaptuk az első telefont a dunaszerdahelyi események kapcsán. Ezután már szinte percenként csörgött valamelyikünk telefonja, hogy élünk-e még /azok a barátaink hívtak minket, akik nem tudták, hogy nem mentünk ki/. Ekkor már szó sem lehetett kocsmázásról, mindenki rohant haza nézni a híreket, és persze néhány sikertelen próbálkozást követően Danóval is beszélni tudtunk, aki maga is kiutazott a meccsre. Én csak otthon tudtam meg, hogy a tót nagykövetségnél már zajlanak az esmények. Budóval ketten döntöttünk úgy a csoportból, hogy mi is elmegyünk a Stefánia Útra. Este 9-kor a Hősök Terén találkoztunk Danóval, majd innen sétáltunk a demonstráció helyszínére. Útközben egy újságíró próbált velünk interjút készíteni, sikertelenül. A helyszínre érve több tucat készenlétis fogadott minket, akik dupla kordonnal zárták le a nagykövetség előtti területet, és mindenkit megmotoztak. A tüntetésen részt vett a Dunaszerdahelyről hazatért szurkolókon kívűl a Magyar Gárda, a Jobbik több képviselője, és még számos hazafias szervezet is. A kordonok előtt rengetegen gyertyákat gyújtottak, a tömeg pedig gyakran szídta a szlovákokat, és időközben egy tót zászló is lángra kapott. Több ismerős szurkolótársunkkal találkoztunk, akik személyesen élték át az eseményeket, többen nem is úszták meg kisebb-nagyobb sérülések nélkül. Fél 11 után zárult az esmény a Székely Himnusz eléneklésével. Persze a következő napokban érdeklődve figyeltük a "Magyar" kormány reakcióit, akik- ahogy az várható volt- ezúttal sem tagadták meg önmagukat. Természetesen sűrün elhatárolódtak, és elítélték! Na mit is?! Naná hogy a futbalhuliganizmust, és a zászlóégetést! VICC...