Immár a második hete, hogy a sorsolás szeszélyének köszönhetően utazni kell, hogy kedvenc csapatomat élőben láthassam. Ezúttal is túl a 200-on a kilométer számláló… Talán némi szépséghiba csak az, hogy ezúttal egyedül kell megtennem. Múlt heti időben indulás e hétre már a múlté ismét sikerült csúszva indulnom (Bár a körülmények se voltak ugyanazok). Igencsak sietős tempóban indultam neki az útnak, bár tudtam, hogy igencsak száraz az autó gáztartálya. Ez a tény be is igazolódott: az M0-ás végénél ki is ürült. Még szerencse az autó vegyes üzeme és benzinnel folytathattam utam. Az M5-ös Dabasi leágazásánál találtam egy kutat, hol végre feltölthettem az olcsóbb üzemanyag fajtából. Az autópályán szépen haladtam egészen a Kecskemét környékéig, ahol is forgalom terelés, majd a 44-es útra való rátérés már csak lassabb haladást biztosított. A sors keze se állt mellém, mert hol román, hol bulgár máskor cseh kamionok megelőzése okozott egyre sűrűbben megoldhatatlannak látszó problémát a folyamatos szembe forgalom miatt. Némelyik rendszámát talán az örökké valóságnak megőriztem volna emlékezetemben, ha nem sikerült volna kisebb bátorsággal és egy kövér gázzal megelőzni. A kilométerek fogytak, de sajnos az idő jobban egyre valószínűbbnek látszott, hogy nem érek oda a kezdő sípszóra. Ez be is igazolódott a meccskezdéskor még vagy 40 km hátravolt, így kb. fél órás késéssel érkeztem a stadionhoz. Az előre lebeszélt tisztelet jegyemet gond nélkül átvettem. A problémák a beléptetésnél adódtak. Első ránézésre a rendezők egy szimpla vendég szurkolónak néztek, akire egyébként nem is számítottak. Nem is értem miért ??? Lehet nem vagyunk egy nagy brigád, de Csabán kisebb nagyobb létszámban évről évre jelen vagyunk… de, hát mit várunk… Telefonálgatás stb. Kisütötték, hogy zászló le és menjek az ülő részre, elleszek én ott is… Eszem ágában sem volt… Hangot is adtam neki! Lehet, hogy egyedül vagyok, de igen is igény tartok a vendégszurkolókat megillető lelátó részre. Nem mintha valaha bármi probléma lett volna a Békési megyeszékhelyen a hazaiakkal… Csak úgy már csak azért is! A határozott fellépésem hatására meg nyílt a szektor kapu és végre kirakhattam magammal hozott vásznam és szemlélhettem a találkozót. Szembe velem az új lelátó részen foglalt helyet a hazai mag a Bad Boys legénysége. Látszott rajtunk, hogy nem életük meccse ez csak egy szalon NBII-es bajnoki. Csapatuk se az „interkontinentális” kupában szerepel, egyenes kieséses rendszerben. Szurkolásuk se hatott úgy néha egy-egy hajrá Lilák. De miért is lelkesedtek volna évek óta hasonló meccseket szenvednek és élnek át hétről-hétre mint mi. Egyszer csak váratlanul egy támadás, majd gáncsolás hazai kiállítás majd egy BKV-s gól… Az előnynek nem sokáig kellett örülnöm kb. 6 percig hazai 11-es, majd egyenlítés… A második félidő hasonló iram helyzet itt is ott is, a hajrában ismét egy számomra kedves gól ami a győzelmet jelentette… Idén az elsőt!!! És én ott voltam leírhatatlan öröm még félholtan három óra alvással levezetett 200 km után is. Épp benne vagyok a meccs végi rutin munkába nyugtáztam ez is megvolt… Fölpillantok és Stefán Gábor kapusunk és Molnár András védőnk vezérletével előttem az egész csapat megköszönni a jelenlétet. Egyszerre meglepődöttség és valami leírhatatlan öröm volt számomra. Igen ezért érdemes ez kell a szurkolónak… Végig futott az agyamon az elmúlt pár év és egy kérdés csapódott le. Eddig miért nem??? Talán ha eme csekélynek mondható nemes gesztust megkaptuk volna jóban rosszban, hisz mi ott voltunk… Most nem „utolsó mohikánként” élhettem volna ezt át és ünneplő BKV tábortól lehetett volna hangos a 90 percen keresztül a Korház utcai stadion… Talán úgy focizni is jobb ??? Nem is tudom…
Csapat és szurkolóját látva a Csabai tábort is tapsra ihlette invitálást kaptam a kolbász fesztiválra is, sajnos ezt elfogadni nem tudtam, mert hosszú lesz meccs ügyekben a jövő hét hétközi forduló és csapatunk szabadnapját kihasználva akad egy kis dolgunk a Felvidéken is…

2009. október 24.
Sanyi-Hungaria
Magyarország.