Egy átlagos meccs egy átlagosnak mondható hazai bajnokira készültünk volna, ha éppen 15 évvel ezelőtt, nem pattant volna ki a szikra pár fiatal fejéből, hogy a Sport utcai stadion állóhelyi részén szurkoló csoportot alapít a BKV Előre csapatának biztatására. 1995. május 21-ét írtunk, egy szép vasárnap délután a lelátó népe épp a melegítő csapatokat fürkészi, és latolgatja képes lesz e a csapat legyőzni a vendég Dunaferr csapatát. Eközben a fent említett állóhelyen pár fiatal egy fekete alapon fehér betűs drapériát akaszt a kerítésre, Viking felirattal. Ekkor még senki sem tudta (tudhatta) mit is takar e furának tűnő felirat. Mi se tudtuk annó tizenévesen, hogy közel harminchoz ezt a napot fogjuk ünnepelni. Hisz annyi minden változott. Játékosok jöttek-mentek, valakiből később edző is lett, változtak a bajnoki rendszerek, új csapatok jöttek majd tűntek el örökre. Nyertünk bajnokságot lettünk harmadosztályúak is, még csapat címere is átrajzolódott. A korabeli állóhely területén is egy műfüves pálya terül el. Alakultak új szurkolói csoportok, majd idővel ahogy megjelentek, úgy váltak emlékké. Csak egy valami maradt örök az a bizonyos hat betű V-I-K-I-N-G, jóban-rosszban otthon-idegenben biztatja kisebb nagyobb létszámmal kedvenceiknek választott kék-sárga pesti kis csapatot rendületlenül. Ezzel a 15 évvel nem állítok szerintem nagyot, de örökre beírtuk magunkat a képzeletbeli szurkolók nagykönyvébe. Bármi is történjen ezek után, de ahogy három év után nem gondoltuk, hogy lesz öt. Öt után tíz. Tíz után pláne, hogy tizenöt. Ma sem vagyunk másképp, hasonlóan tekintünk a húsz felé. Persze így többen a családalapítás küszöbén állunk, aktív dolgozók lettek a középiskolás diákokból. Többünknek már nem mindig jut idő és energia egy-egy bajnokit végig kiabálni. Nálunk nem történt meg az úgynevezett generáció váltás maradtunk akik voltunk, de talán így jó. Néha többen máskor kevesebben, de ott állunk a hat betűt ábrázoló drapéria mögött és ha kedvünk tartja barátainkkal vagy nélkülük belekezdünk egy-egy nótába. Csapatunk végre becsül minket, jó a kapcsolatunk játékossal, edzővel, vezetővel talán így lesz ez a „két iksznél” is, de az is elképzelhető, hogy egyészen másképp. De térjünk vissza a mostani meccsre. Vendég a kiesés ellen küzdő Békéscsaba, a pálya másik oldalán a tavasszal szárnyaló BKV Előre állt ismét csata sorba. A lelátón ismét kint lóg a drapéria, mögötte sorakoznak az ünneplésre készülő szurkolók. Sorainkat erősítették barátaink két fővel Kaposvárról és szintén ketten a Felvidéki Dunaszerdahelyről is érkeztek. „Kakukk tojásnak” két srác az Érdi EBH-t is képviselte, ha már Szerdahelyen párszor összefutottunk velük. Az első félidő végére soraink, az ünnepelt csoport létszáma is feltöltődött. Lassan a hangunk is megjött. A csapat is kitett magáért, ha nehezen is de hozta a kötelezőt. Ezzel kerekké téve a csapat-szurkoló közötti kapcsolatot. Meccs után pár sör, majd útnak eredtünk, hogy reggelig mulassunk, ha már így alakult.
Köszönet barátainknak, valamint a Csapatnak, hogy emlékezetessé tették számunkra ezt az eseményt, reméljük még sok-sok közös élmény gazdagítja emlékeinket azt elkövetkezők során.

Zárva ezt a hosszabbra szabott beszámolót, mással nem is fejezhetem be, mint 15 év nem a vég!!!

BKV, MI MINDIG ITT VAGYUNK...

Sanyi-hungaria